Haász Albert és a zene

Haász Albert és a zene

Haász Albert tíz évvel idősebb nővéréhez zongoratanárnő járt heti két alkalommal. Szépen is játszott. Mikor Albert hét éves lett, mamája elérkezettnek látta az időt, hogy fiát is munkára fogja, így a tanárnő „ egy füst alatt” mindjárt két órát tudott adni.

Az új tanítvány nem mutatott különösebb lelkesedést a zongora-gyakorlások iránt, de ha tetszett, ha nem, - napi egy óra volt a penzum. (Ha „rossz fát tett a tűzre” - akkor kettő.) Mivel azonban nem tűnt tehetségtelennek, előbb-utóbb csak meglátszott a komoly tanulás. „Ötödikes” korára már a tanárnő legjobban játszó tanítványának számított /voltak vagy harmincan/. Egyrészt ezért, de szülői ambicionálásra is, gyakran fellépett különféle bemutatókon. Szerepelt többek között /többedmagával/ még a Zeneakadémián is!

Ez persze egy cseppet sem lelkesítette, és önszántából biztosan egyszer sem lépett volna fel, mert ilyen alkalmakkor mindig komoly lámpaláza volt. Így hiába is próbálgatták - alátámasztva ilyen-olyan szakértői véleménnyel - az előadói pálya felé terelgetni, ezen bátortalan kísérletek a leghatározottabb elutasítást váltottak ki belőle. Végre nyolc év „sanyargatás” után kiharcolta, hogy immár ne kelljen zongoraórára járni, sőt, még rendszeresen gyakorolnia sem !

(Ebben segítségére volt a családi példa: nővére, aki összesen tíz/!/ évig tanult - több kedvvel, de szerényebb eredménnyel - érettségi után teljesen felhagyott a zongorázással.)

Két évig - talán „megtorlásként” - le sem ült a zongorához. De érettségi után eltöprengett: ennyi munka eredményét, egy kétségtelen értékes tudást, nem lenne szabad teljesen veszni hagyni! Elkezdett tehát, immár kedvtelésből, újra zongorázni. Ami előadási darabokat az évek során megtanult, azt a négy év alatt szinte teljesen elfelejtette. De emiatt különösebben nem bánkódott. Feldobta az a lehetőség, hogy immár nem a tanárnő által kiválasztott - és neki többségében nem tetsző - műveket kell gyakorolni, megtanulni, hanem amelyeket magához közel érez, amiket immár szívesen fog játszani !

A régiek közül kettőt megtartott /pontosabban: szinte újra kellett tanulnia/, és két-három év alatt egy teljesen új repertoárra tett szert, mely döntően Chopin művekből állt. (Az’tán az évek során ez tovább bővült, főként romantikus szerzők műveivel.)

1963 elején egy, a barátja ötlete nyomán alakuló beat-zenekar, a KON-TIKI tagja lett. Ez sok ismerősét meglepte, hiszen addig őt, mint kizárólag komolyzene hallgatót/ismerőt tartották számon. Ekkor indul beat-zenész pályafutása, melynek története 1963.-1966.-ig a
www.KonTiki-zenekar.hu oldalon, majd utána 1976. végéig a www.Wanderers-zenekar.hu honlapon olvasható.

1976 végén Haász Albert visszavonult. Tekintve ismertségét, valamint műsorvezetői/konferansz/ képesítését és rutinját, még egy ideig, itt-ott vezetett beat-koncerteket, de lassan „kikopott” ebből a közegből.

A hetvenes évek elejétől kezdve rendszeresen megbízta az MTV Gyermek-és Ifjúsági Osztálya, hogy készítse el külföldi rajz- és mesefilmek zenei adaptációját, ill. a dalszövegek magyar változatát. (Ha az eredeti zenét nagyon primitívnek, vagy a szöveget túl bárgyúnak találta - írt helyette mást.) Csak néhány cím a kb. két tucat közül: A bátor szabólegény; Pöttöm Panna; Terülj asztalkám!; Vrungel kapitány; Borsószem királyleány; Mozdonnyal szárazon és vízen; Telefon mesék - (ez egy kisebb sorozat volt).

Persze a tüske, hogy nem sikerült olyan elismertségre szert tenni a pop-zenei pályán, mint ami neki - saját megítélése szerint - dukált volna, benne maradt. Főként, mint zeneszerzőt/szövegírót bosszantotta a sikertelenség.

A nyolcvanas évek közepére megszűnt a hanglemezgyártás monopóliuma. Egyre-másra alakultak a magán kiadók. Haász Albert úgy gondolta, eljött az ő ideje. Nem kell immár kuncsorogni a rádiónak, hanglemez stúdióknak, hogy adjanak lehetőséget az általa megírt szám felvételére. Megcsinálja ezt ő a saját költségén, és a kész felvétellel megy „házalni”. Ha jó - már játssza is a rádió ! (Hát persze, hogy jó. Ellenkezője fel sem merülhet!) De a lemez ill. kazetta kiadás is bármely kiadónak szinte tuti üzlet, hiszen nem kellett költenie a stúdiómunkákra /egy lemez esetében ez tetemes költség/, és mivel ő nem kér sem szerzői sem előadói díjat, csak némi pénzt a reklámra - melyik kiadó nem kapja ki a kezéből a mesterszalagot? /Így ő./

Évek óta morfondírozott azon minden ballagási időszakban, hogy milyen bárgyú, milyen primitív és mennyire avitt a Ballag már a vén diák kezdetű dal. Ki használja ma azt a szót, hogy cimborák? És milyen idétlen az, hogy fel búcsúcsókra! Az út hazámba visszavisz - hisz’ el sem ment a ballagók túlnyomó többsége sehova! Ha - mondjuk - a Móricz Zsigmond Körtéren lakott, és a Bocskai úti általánosba, meg a József Attila Gimnáziumba járt, akkor ugyan hová visz vissza? És az a sok tovább, tovább…..!

Kik ballagnak? (Ne számítsuk az óvodásokat!) Az általános-és középiskolások, meg felsőfokot végzők. Vannak, akik új intézményekben/épületben, mások patinás, régiekben tanultak. Ballagnak a végzősök demokráciákban és politikai diktatúrában is! És vannak, akik a tanulmányaik végeztével tényleg hazatérnek.Ezért tehát olyan ballagási dalra van szükség, melyet minden ballagó úgy énekelhet, hogy annak egyetlen mondata se legyen, amely az ő helyzetére nem alkalmazható. (Ez a dolog tartalmi része). De az is létfontosságú, hogy a dal, hangszeres kíséret nélkül énekelve is, teljes értékű legyen, és - ez legalább ennyire fontos - egy átlagos hallású-és hangterjedelmű ember, tíz-tizenöt perc alatt /a zenei részt / tökéletesen meg tudja tanulni! (Ha van valaki, aki ezt alaposan végiggondolja, alighanem rájön, hogy ez egyáltalán nem egyszerű feladat!)

De kb. egy év alatt kikristályosodott a végleges verzió. Az is, hogy ennek miként kellene megszólalnia. Arra gondolt, hogy a dalt egy kétszámos kislemezen jelenteti meg , melynek a túloldalára a WANDERERS első rádió-felvételének, a Preludiumnak felújított változata kerülne. Előadónak pedig a rövid ideig Wanderers-tag, Papp Pista által alapított és vezetett William Byrd Kamarakórust kéri fel.

Mikor a két felvétel elkészült, felkeresett vele néhány lemezkiadó céget. Először a Magyar Hanglemezgyártó Vállalatnál ekkor főnökösködő Wilpert Imrét, akit régről ismert. Wilpertnek /de az’tán többieknek is/ az volt a reagálása, hogy : „ma már nem kifizetődő kislemezt kiadni. Leszámítva a stúdió költséget, az előadónak és a szerzőnek járó díjat, egy kislemez megjelentetési költsége alig kisebb, mint egy 8-9 számot tartalmazó nagylemezé/vagy kazettáé./ Eladási ára viszont csak kb. a harmada. Ezért okosabb dolog két szám mellé odatenni még másik hatot-hetet. /Még akkor is, ha ezek csak - úgymond - „tölteléknek” jók.”/
Ez elfogadható magyarázatnak tűnt, de honnan kerítsen még több, mint harminc percnyi anyagot? Megírta. Egy év alatt összeállt. (Ezen elfoglaltsága miatt ekkortól már nem vállalt rajzfilmekkel kapcsolatos feladatokat.)

Két dalt az erdélyi falurombolások és az ottani magyarság helyzete - l988-at írtunk akkor! - ihletett (Erdély az ezredforduló küszöbén; Utószó Sütő András leveleihez). Egyet az itthoni légkör (Nézd meg, hol élsz!). Született egy nagyon szép - eszmei mondanivalójában sem átlagos - karácsonyi dal (Karácsonyest), meg egy ballada, (Lidércfény, melyet Haász még Wanderers-tagként írt, de sem az akkori együttes hangszerparkja, sem bármelyikük énekhangja nem volt megfelelő a szám színvonalas előadásához, így az végül csak a „fiókban maradt.”), és - lezárásként - egy hangulatos instrumentális darab (Távol a világ zajától). Ez összességében éppen kitett egy nagylemeznyi/kazettányi anyagot. Valamennyi nagy műgonddal megírva, hangszerelve, és jó színvonalon elénekelve. Egyszóval - nem töltő számok!
És - ilyen addig, de tudomásunk szerint azóta sem volt - mindjárt angol nyelvű változatban is. ! (az angol műfordítást Galla Miklós készítette)

( Nyilván az emberek többségének fogalma sincs, hogyan készül egy stúdiófelvétel, az meg még kevésbé, hogyha egy ember csinál szinte mindent, azt miként rögzítik. Maradjunk ennél az esetnél: A szerzőnek „fejben volt” a teljes zenei anyag: vagyis tisztán tudta, hogy melyik hangszer mikor-mit játszik majd. Ezután leült egy megfelelő szintetizátorhoz, egy megfelelően felszerelt, komputerizált stúdióban, ahol „mindössze” annyi dolga volt, hogy egymás után eljátszotta az adott számban szereplő valamennyi hangszer által megszólaltatandó hangokat (ha rontott, akkor addig, amíg hibátlan nem lett). Amikor eggyel végeztek, a felvételt vezetővel - aki Erdész Róbert, az egykori NAPOLEON BOULEVARD „főzeneigazgatója” volt - egyeztetve, az addig egyszerű, szintetizátor hangon megszólaló részlet a számítógépből megkapta azt a hangzást, ahogy az adott hangszer az életben is megszólal. Mikor pedig az összes szükséges hang rögzítve lett, akkor következett az előkeverés, a szólamonkénti egymás utáni ráéneklés, majd a végső arányok beállítása, vagyis a végkeverés. De ezek már egy másik stúdióban történtek, Kóbor Jánoséban. Mire mindez elkészült, 1989 vége felé jártunk , alig egy hónappal a romániai fordulat előtt.)

Az énekesek:   Haász Albert
                          Gerdesits Ferenc /Lidércfény/
                          William Byrd Kamarakórus /Ballagás, Preludium/
                          Farkas Kati /Nézd meg, hol élsz !/

Na, most az’tán már tényleg nem állhat semmi a siker útjába - gondolta - és felkereste az általa még beat-zenész korából ismert „alakokat”: egykori zenész kollégákat, lemezlovasokat, műsorvezetőket. (E két utóbbi műfaj képviselői közül nem egy kapott elég hathatós támogatást a Wanderers-től pályájuk kezdetekor!), akik közül sokan ekkor már ilyen-olyan vezetők, ill. döntéshozók voltak különféle cégeknél. Látszólag mindegyik örült az újbóli találkozásnak, de azt is rögtön éreztette, hogy most nem egyenrangú felek állnak egymással szemben. (Lehetne éppen név szerint is említeni, hogy ki mit mondott - de minek?) Csak néhány kiadó vezetőjét idéznénk - a teljesség igénye nélkül:
l. Hány éves is vagy Bercikém? Hogy lassan ötven? Nem ismered a …/?/………… együttes öltözőjében lévő feliratot: „ha harminc éves korodig nem csináltál karriert, már nem is fogsz.”?
2. Amúgy szép, igényes anyag, de kicsit irredenta.
3. A számok külön-külön jók. De így együtt túl eklektikus.
4. Albi, ez szuper. Nagyon jó. Ezt kár is kiadni. Ezeknek….?
5. A címadó dal szövege a vége felé nem nagyon érthető.
6. Ez nem illik a mi profilunkba. Mi más jellegű zenéket adunk ki. (Ez amúgy igaz volt.)
7. Okay. Lehet róla szó. A következő negyedévben. (Akkor: tavasszal, a Ballagásra; tavasszal: most mégsem, de karácsonyra szuper lesz; az új évben:…….. )

Többségükről elmondható: Addig, amíg csak arról volt szó, hogy - lényegében - teljesen ingyen kapnak egy kész anyagot, amit csak lemezre kell vágni, vagy beindítani a kazetta gyártósort, addig még látszólag örültek is a lehetőségnek. De amikor azt hallották, hogy egy profi reklámozást azért kellene csinálni, mert anélkül ötszáz darabot sem lehet majd eladni, és ennek mikéntjébe a szerző erőteljesen bele kíván szólni - már lehervadt arcukról a mosoly. És, amikor pedig megtudták, hogy a reklámra fordítandó összeg - amit természetesen nekik kellett volna állni - kb. 6-8000 darab hanghordozó ára lenne - (abban az időben az ötvenezres példányszám - minden, különösebb reklámozás nélkül - jó átlagosnak volt mondható, ha az egy népszerű előadó új lemeze/kazettája volt.) - következtek az imént felsorolt dumák. Búcsúzáskor jött még egy utolsó kérdés: És Te nem tudnál a reklámra valamilyen szponzort szerezni? Na, ne már!

Rádiós-tévés fronton valamivel több sikerrel járt - pedig az ottani ismerősökkel régebben sokkal lazább volt a kontaktus. Csiba Lajos, az akkoriban nagyon hallgatott ZENERULETT c. műsor szerkesztője egy hosszabb interjú keretében /riporter: Juszt László/ mutatta be az új ballagási dalt - nem sokkal a ballagások előtt. Ha azt mondjuk, hogy frenetikus siker volt - nem túlzunk. Még a ballagások lezajlása után is jöttek-jöttek a rádióba a levelek, telefonok: hol lehet megvenni, mikor játssza a rádió hogy fel tudják venni? (az akkor ballagások idején néhányszor valóban hallható is volt.) A történet főszereplőjének odaadták heti rendszerességgel az e tárgyban beérkezett leveleket, ő pedig mindenkinek küldött egy kazettát a ballagási dallal. /!/

Juhász Elődnek a televízióban volt egy szintén nagyon népszerű vasárnap délelőtti műsora (a „királyi” televízióról van szó!), a ZENEBUTIK. Ő ebben az évben a Preludiumot, tette be műsorába, míg a következő évi ballagások előtt nála is elhangzott a Ballagás. Az, hogy a hatás, ill. az eredmény szinte ugyanaz volt, mint előző évi rádiós bemutató után - már nem volt meglepetés. (A szerző részéről a folytatás is hasonló volt.)

De hiába küldött valamennyi rádiós szerkesztőnek /voltak vagy húszan/, névre szólóan, egy bemutatkozó levél kíséretében egy-egy kazettát, - egyetlen más számot sem szerkesztett be egyikük sem soha egyetlen műsorba !!! És, ami még ennél is elfogadhatatlanabb: a küldeményre még csak nem is reagált egyikük sem.! Na, ehhez ki-mit szól? (Vagy talán nem is olyan érthetetlen?)

Az’tán a Ballagást következő évben még egyszer-kétszer leforgatták - majd szépen feledésbe merült. A csalódott szerzőben megfordult a magánkiadás gondolata is, de ismerve a terjesztési gyakorlatot, ezt az anyagi kockázatot és az ezzel járó küszködést, stresszt már nem vállalta.

Persze ezek a lemez/kazetta megjelentetésével kapcsolatos próbálkozások évekig elhúzódtak, mely időszak vége felé már jelentős változások mutatkoztak a piacon. Egyre inkább kezdett teret hódítani a CD. A kilencvenes évek közepére a hagyományos lemezek eladásai drámaian lecsökkentek, viszont az eladott CD-k száma közel sem emelkedett ilyen arányban. A kiadók már csak kivételes esetben adtak ki lemezt, a kazetta kiadás is egyre inkább visszaszorult. A CD-n való megjelentetést próbálgatták - de itt sokkal több bizonytalansági tényező merült fel, mint korábban. Később kezdtek terjedni az internetes letöltések is.

Be kellett látnia, hogy a lemez/kazetta-kiadás felett elszállt az idő, a CD-re pedig még nem érett meg. Illetve: a kilátások szerint /5 - 10.000 darabos eladás még komoly reklámozás mellett is már nagy sikernek számít/ talán már nem is fog. Csináltatott tehát kb. 100 CD - t, ajándékozásra, propaganda célra és - természetesen - rádióknak. Így ez megtalálható a Magyar Rádió zenei anyagai között is /katalógus szám: 30766 és 30767/ - csak éppen a zenei szerkesztők nem nyúlnak hozzá, /ahogy más adónál sem./

Az évek során Haász többször szerepelt régi ismerősei által a különböző rádióknál szerkesztett/vezetett, beszélgetős-zenés portré műsorok meghívott vendégeként (Földy Ottó - Rádió 11; Schuszter Lóránt - Pannon; Kristóf Gábor - Petőfi; Danyi Attila - Juventus; Csiba Lajos+Némethy Attila - Petőfi). Ilyenkor, egyéb témák mellett, természetesen erről a produktumról is szó esett, s két-három szám mindig leforgatásra is került. De ezek különösebb visszhangot nem keltettek.

Együtteseivel egykoron a színpadon előadott számok közül vagy két tucatot, manapság is néha elénekel, és klasszikus zongora-repertoárját is igyekszik karbantartani.

Az említett CD-n kívül még megjelentette 2014-ben a Wanderers együttes próbatermi felvételei című dupla CD-t (mely a fiók mélyéről került elő szerencsés véletlen folytán), majd pedig rá egy évvel a 2013-ban rögzített Absolutorium 2013 című dupla CD-t, mely egyben zenei pályafutásának összefoglalásának is tekinthető.

Interjú a Zenetudományi Intézet archívumából

"A magyar rock bölcsője 1960-1970" (Kiadó: A magyar Rock Hírességek Csarnoka Egyesület)

ZENÉK:

1989-90: Nézd meg, hol élsz!/The Land, Where You Live
2014: A Wanderers együttes próbatermi felvételei (1970.-72.-74.)
2015: Absolutorium 2013/HAÁSZ ALBERT 70

vissza a főoldalra